Nemcsak kisnemesek, hanem a nemesség másik csoportjának a képviselői, birtokos nemesek is éltek a faluban. Erre számos az 1760-as és az 1780-as évek közötti anyakönyvi bejegyzés utal. Ezek alapján a Komjáthy, a Borbély, a Darvas és az Elek család néhány tagja hosszabb-rövidebb ideig a faluban tartózkodott. Néhány kisnemes is ezeknél a családoknál vállalt munkát. Nemes Lénárt András például minden bizonnyal a Borbély uradalom ispánjaként telepedett le a faluban 1760 előtt. Ő később az Elek urasághoz került. Az Elek család a Komjáthy családdal került rokonságba: Komjáthy Éva fiai, Elek Salamon és Elek Sándor már az 1780-as évektől fontos szereplői, az Elek uradalom irányítói lesznek. Ez idő tájt tiszttartó az Elek uradalomban Hegymegi János is. Ő később a leányok tanítója lesz, családja évtizedeken át befolyásos embereket ad a falunak. Ugyancsak ebből az időből ismerjük Ladányi Jánost, aki viszont Komjáthy földesuraság tiszttartója. Az 1770-es évektől vélelmezzük, hogy a falu egyik földesura tekintetes Komjáthi Komjáthy László és felesége Tekintetes Nagyváradi Veress Klára a faluban él. Szoros rokonságot tart az igari határ legnagyobb birtokosaival, a Székyekkel. Különösen Széki Széky Pállal, kinek felesége Nagyváradi Váradi Borbála Komjáthy feleségének testvére. A Borbély és a Komjáthy család mellett a faluban ugyancsak birtokos az Elek család is. Tekintetes Petsi János Tekintetes Elek Sándor úr tiszttartója az 1780-as években. Néhány év múlva, 1791-ben Szőlősön köt házasságot Tekintetes Pazonyi Elek István és felesége Veresmarty Veresmarthy Mária, akiknek Igar határában is voltak birtokaik. A kisnemesek tehát részben a nagyobb uradalmak tiszttartói, részben más, fontosabb tisztségek viselői.

Nemes Kotzik János, nemes Kováts István és nemes Szép Mihály 1784 táján „…az Ekklésia dolgaiban hivatalnak viselésére hittel kötelezték magokat”, azaz tagjai voltak a presbitériumnak. Nemes Kováts János 1794-ben a helység nótáriusa (jegyzője) volt.

Az 1800-as évek elején a nemesi címmel rendelkező családok száma  felnőttkorba lépő fiatalok családalapítása, illetve újabb családok megjelenése révén tovább bővült. A nemes Fekete nevűek között 1800 és 1848 között 27 különböző felnőtt férfi nevét tartalmazzák a református egyházi anyakönyvek. Megkülönböztetésül immár többféle ragadványnevet is kaptak az egyes, azonos nevű családok. Ilyen például a Gáspár Fekete (1830), a Nóbordai Fekete (1835), a Kondás Fekete (1844), a Csizmadia Fekete (1845). A nemes Kotzik családnak 9, a Kováts családnak 6, a Lénárd (Lenhárd)nak 2, a Löveinek 5, a Mészárosnak 12, a Péntek családnak 6, a Szépnek 3, a Tolvajnak 16, (például Katona Tolvaj, Benke Tolvaj), a Vadnak 4, a Vidának 6, a Verebesnek 2, felnőtt korú férfi tagját ismerjük a XIX. század első feléből. De újabb nemesi családok képviselői is bekerülnek a faluba. A nemes Bán családnak 4 tagját említik, és ismert volt egy „kétséges nemes” Bán família, illetve annak képviselője, Bán Mihály is. Ilyen eset armalista nemesekkel fordult elő, mivel az ő nemességük csak abban a vármegyében volt érvényes, ahol azt kihirdették. Ez a Bán Mihály tehát ekkor még nem tudta Heves és Külső-Szolnok vármegyében igazolni nemességét.

Itt élt nemes Tompa István és nemes Tompa András is, továbbá nemes Rácz György, aki nem egyesült görög (azaz görögkeleti) hitvallású személy volt. Valamint itt lakott nemes Szövetes János, nemes Szegedi János, nemes Egri Pál tiszttartó, nemes Bene Mihály hites jegyző, nemes Rifi (Réfi) János és Rifi Miklós is.

Az anyakönyvek bejegyzéseiből kitűnik, hogy a kisnemesi családok a házasságkötéskor az azonos státuszúakkal keresték a kapcsolatot. Ez részben a falun belül, részben pedig azon kívül is így volt. Az 1780-as évek és az 1850-es évek közötti hét évtized alatt a nemes Fekete famíliák képviselői a Szép, a Tompa, a Kováts, a Tolvaj, a Lenard, sőt az Elek család fogadott fiával is rokonságba kerültek. Házasság révén lett rokon a Mészáros és a Kotzik, a Vida és a Bán, a Vida és a Kováts család. A Kovátsok ezen kívül a Vajda és az Egri családdal is rokonságba kerültek, de házasságkötés történt a Lövei és a Vad, a Lövei és a Szép, a Lövei és a Tolvaj, valamint a Szép és a Kotzik család egy-egy tagja között is. A vizsgált 70 év alatt összesen 17 olyan házasságkötés történt, amikor mindkét fél szőlősi taksás nemes család tagja volt.

A szőlősi kisnemesek más települések taksás nemeseivel még intenzívebb házasságkötési kapcsolatra törekedtek. A szőlősi armalisták Szentimréről 4, Karcagról 3, Igriciből, Derzsről, Csátról és Madarasról 22, Buráról, Abádról, Kunhegyesről, Püspökladányból 1-1 kisnemesi családdal kerültek rokonságba házasságkötés révén (összesen 21 esetben). Ám ettől is gyakoribb volt a szőlősi kisnemesek és a szőlősi jobbágyok közötti házasságkötés, amely a vizsgált időszak megfigyelése alapján legalább 70 esetre tehető. Vagyis azt mondhatjuk, hogy éves gyakorisággal fordult elő a XVIII. század végétől a kisnemes-jobbágy közötti házasság, melynek társadalmi-kulturális hatása sem lényegtelen. Miközben a kisnemesség a közösségi élet szervezésében fontos szerepet tölt be, egyre inkább beépül a paraszti társadalomba. Többen fél- vagy negyedtelken gazdálkodnak, a XIX. század második harmadától pedig egyre többen kerülnek az iparosok, a kézimunkások, sőt a kondások, csőszök, halászok közé. Feljegyezték, hogy 1829-ben nemes idős Szép Mihály 86 éves korában szántóvetőként hunyt el. Nemes Fekete Mihálynál a megfelelő rovatban a lovász, nemes Kotzik Mihálynál a béres, nemes Vida Istvánnál, nemes Tolvaj Istvánnál a napszámos, öreg nemes Fekete Jánosnál a kondás szerepel „állapotként” vagy foglalkozásként az anyakönyvben. Őket a házas zsellérek között találjuk egy másik kimutatás szerint. Igen sokan „szántóvetők”, jobbágytelken élő nemesek: nemes Gáspár Fekete Mihály, nemes Tolvaj Mihály, nemes Mészáros György, nemes Mészáros Sándor, nemes Verebes János, nemes Lövei Albert, nemes Fekete István, nemes Kotzik Péter, nemes Bán István, nemes Vad János és nemes Fekete Sámuel. Öreg nemes Bán Mihálynál, nemes Fekete Miklósnál, nemes Fekete Józsefnél a halász foglalkozást jelölték meg halálozásukkor. Csak néhány esetben volt olyan, nemesek által űzött foglalkozás, amely nem a mezőgazdasághoz kötődött. Ilyen volt nemes Tolvaj István példája, aki 1830-ban bekövetkezett elhalálozásakor „szék árendátor”, vagy ugyanezen időszakban egy másik Bán Miklós nevű nemes, aki „cserőközi gondviselő” (tiszttartó) volt. 1850 körül már további foglalkozásokról is tudunk. Nemes Kotzik József 1850-ben, 67 évesen gubásmesterként hunyt el, nemes Péntek Lőrinc 78 éves korában kézimunkásként, ami talán valamilyen kézművest jelenthetett. Ugyanakkor a nemes Kotzik család és a nemes Fekete család egy-két tagja „oskolamesteri”, lányok tanítói (préceptor Fekete András) feladatot is ellátott Szőlősön.

A felsoroltakból tehát megállapítható, hogy a XIX. század első felében a tiszaszőlősi kisnemesek az esetek többségében nemesi címerlevelük ellenére az úrbéres jobbágysághoz hasonló életkörülmények között éltek. Házasságkötések révén oly mértékben kötődtek a falu nem nemesi jogállású lakóihoz, hogy a korabeli népesség 1/5-e valamilyen módon rokoni kapcsolatba kerülhetett ezzel a társadalmi csoporttal.

A XIX. század első felében a jobbágyok rétegződése is erőteljesebbé válik. Az 1828-as összeírás 70 telkes jobbágyot, 48 házas és 13 házatlan zsellért talált a faluban. Mintegy három évtizeddel később, 1859-ben 89 telkes gazdáról, 169 házas és 48 majorsági házas zsellérről szólnak a források. A telkes gazdák között talán csak egy egész telkes van, a többiek résztelkesek, elsősorban negyedtelkesek. A Kálmán, a Böszörményi, a Sipos, az egyik Tóth, a Kurucz, a Zovány (Zohány), az Eszenyi, a Balogh, a Szőlősi, a Bikesi (Békéssy), az Oláh telkes jobbágy, illetve házas zsellér család már az 1700-as évek végén rokonságba került egy-egy kisnemesi famíliával, ám ez a folyamat később még inkább felerősödött. A telkes családok közül a XIX. század első felében a Tőrös, egy másik Tóth, a Gazdag, az Oláh, a Fazekas, a Szalai, a Kotsis, a zsellérek közül a Németh, a Kalmár, továbbá a vélhetően az úrbérrendezést követően a faluba települő Csengeri családból kötöttek házasságot kisnemesekkel. A kisnemesek elsősorban az egynegyed, vagy attól kisebb telkes jobbágy, olykor házas zsellér családokkal kerültek kapcsolatban. Feltűnő, hogy a féltelkes vagy egytelkes jobbágycsaládok ( a Füleky, a Barakonyi, a Varga, a Molnár, a Farkas, a Karády, a Buday, a Tar, a Juhász, a Szép, a Szabó, a Bodnár, a Lódi, a Hajdú és a Kiss családok) között nem ismerünk olyan személyeket, akik a mintegy háromnegyed évszázad alatt szőlősi kisnemesi családdal kerültek volna házasságkötés révén rokoni kapcsolatba.

Néhány telkes jobbágy már a XIX. század első felében is fontos szerepet töltött be a helyi társadalom szervezésében: Szilágyi Sámuel 1816-ban bíró, Pete István 1830-ban, Paksi Bálint 1834-ben, Bokor Péter pedig 1836-ban a helység főbírája volt.

A falubeliek között igen gyakoriak voltak a ragadványnevek vagy kettős családnevek. Ennek egyik oka nyilvánvalóan az lehetett, hogy a faluban több, azonos nevű ember élt. Így a ragadványnév és a kettős családnév elsősorban megkülönböztető, olykor családnévpótló funkciót töltött be. Leggyakoribb a Nagy (11), a Tóth (8), a Varga (5) és a Szabó családok esetében, de az Oláh, az Áts, a Pálfi, a Mészáros, a Kovács, valamint a Fekete, a Balogh, a Gazdag, a Csorba, a Tolvaj, a Kálmán és a Bokor családoknál is előfordul. A Nagy családnevűek között az anyakönyvekben az alábbiakat jegyezték fel: Ohati Nagy, S. Nagy, Siket Nagy, K. Nagy, Kotsi (Kócsi) Nagy, Kotsis Nagy, Katona Nagy, Halászi Nagy, H. Nagy, Bikki Nagy, Csikós Nagy. A Tóthok között ismertek Benyő, Katona, Kondás, Poroszlai, Zsutai, P. Tóth, Igari Kondás Tóth nevűeket, a Szabó nevűek között Váli Szabót, Jáger Szabót, Balázs Szabót, Gyenes Szabót. A Pálfiaknál Tar Pálfit, Szőke Pálfit, Juhász Pálfit. Az anyakönyvekben találunk még Kis Varga, Hernádi Varga, Halászi Varga, Viporai Varga, Csalis Varga nevű embereket, valamint Bába Oláh, Szőr Oláh, Sánta Oláh, Kis Áts, Juhász Áts, Csikós Áts, Csizmadia Kovács, Máté Kovács, Csizmadia Fekete, Igari Csorba, Kun Tolvaj, P. Mészáros, Porteleki Mészáros, Bödönös Kálmán, Nyitrai Balogh, Kollár Gazdag és Juhász Bokor nevűeket is. Mint láttuk, még a kisnemesek között sem volt ritka a ragadványnév.

Az 1786-os első népszámlástól számítva mintegy fél évszázadon át követtük nyomon Tiszaszőlősön a házasságkötések alakulását. Ennek segítségével képet kaphatunk arról, milyen települési körrel tartott a korabeli lakosság házassági kapcsolatot, illetve milyen volt a falun belüli (endogám), és az azon kívüli (exogám) kapcsolatteremtés aránya, gyakorisága. Sokatmondó adalék egy-egy település esetében a házasságkötések számának és a kapcsolatok irányának alakulása, mert jelzi, hogy a település lakói valójában honnan is származnak.

Tiszaszőlősön 1786 és 1825 között a református lakosság körében összesen 617 esketés történt. A bejegyzések alapján 597 esetben tudtuk megállapítani a pontos tényeket. Ebből 406 házasságkötés településen belül, a helybeli népesség körében történt, azaz a településen belüli endogámia 68 %-os mértékű. Más szóval a 190 kifelé irányuló házasodás azt is jelentette, hogy az átlagosan évi 12 házasságból négy a falun kívülre irányult. Ez meglehetősen nagy nyitottságot jelent, amely az újonnan települt, vagy újranépesedő helyi társadalmak egyik jellemzője.

 A szőlősiek összesen 27 település lakóival teremtettek a házasodás révén kapcsolatot. Az érintett települési kör a szomszédos, szintén reformátusok lakta Füred, Igar, Derzs mellett a távoli Miskolcig, Öcsödig, Gesztig terjed. A legintenzívebb kapcsolat Füred lakóival volt: majdnem minden esztendőben (46 alkalommal) kötöttek házasságot. Szentimre lakóival 31, Derzzsel 26, Igar lakóival 18 házasságkötést jegyeztek fel. Ezt a három szomszédos települést Kunmadaras (19) és Kunhegyes (9) házasságkötési mutatója követi, amely azt jelzi, hogy a szőlősiek az akkoriban kiváltságosnak számító nagykun településekkel is intenzív házasságkötési kapcsolatokat tartottak. Lényegében véve ez a hat település adta a falun kívüli (exogám) házasodási kötődések 77 %-át. A további 21 település csak szerényebb értékekkel jellemezhető: Tiszahalászi és Karcag 5-5, Poroszló, Roff és Tiszavalk 3-3, Igrici, Bura, Szalók, Csát, Tiszakeszi, Nádudvar 2-2, Miskolc, Püspökladány, Csege, Kisújszállás, Abád, Berente, Kenderes, Nána, Öcsöd és Geszt 1-1 házasságkötéssel. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a távolabb fekvő települések esetében csaknem mindig a kisnemesek, birtokos nemesek közötti házasodás történt, azaz itt a társadalmi csoporton belüli kapcsolatteremtés a fő mozgatórugója a házasságnak. A közeli települések lakóival viszont mind a nemesek, mind pedig a jobbágyok között megfigyelhető a házasságkötés.

A település benépesülését követő demográfiai jelenségeknek szintén fontos szerepe van abban, hogyan is alakul egy helyi társadalom karaktere. A népszaporodást vizsgálva megállapítható, hogy az 1700-as évek második felétől a XIX. század második harmadáig figyelhető meg a legnagyobb népességnövekedés Tiszaszőlősön. 1787 és 1860 között a népesség száma 1387-ről 2624 főre emelkedett, amely a lakosságszám csaknem megkétszereződését jelenti. Mindez a természetes szaporodás, vagyis az élve születések száma és a halálozások száma közötti számottevő különbség következménye volt. Ez természetesen csak az időszak egészére érvényes, hisz az anyakönyvi bejegyzéseket tanulmányozva nagy ingadozásokat tapasztalunk. Voltak például kimagasló születésszámmal jellemezhető esztendők: 1812-ben 69, 1816-ban 68, 1837-ben pedig 71 gyermek született. Ugyanakkor bizonyos években igen kevés keresztelés történt (1834: 16 fő, 1831: 39 fő). Hasonló ingadozás észlelhető a halálozási esetek számát tekintve: 1820-ban 77, 1830-ban 86, 1831-ben 128 elhalálozás történt. Ez utóbbi év az országos kolerajárvány éve. A pusztító betegség Szőlősön július 17-én kezdődött, az első két halálesetet július 18-án jegyezték fel. Ezt követően augusztus 25-ig összesen 29 ember hunyt el kolerában a reformátusok közül, 2 fő a római katolikus vallásúak közül. További 9 halálesetről szólnak még a források, 39 ember pedig kigyógyult a betegségből. Szinte naponta volt 1-2 haláleset, sőt augusztus 4-én 4, augusztus 12-én pedig 3 fő halt meg a kolerában.

Természetesen voltak olyan időszakok is, amikor a halálesetek száma igen alacsony volt: (1812: 19 fő, 1816: 18 fő, 1834: 18 fő). Mindezek következtében voltak olyan évek, amikor az élve születések száma jelentősen meghaladta a halálesetek számát. 1812-ben 69 születés mellett 19 elhalálozás, 1816-ban 68 születés és 18 halálozás vagy 1837-ben 71 születés és 26 halálozás volt. Olyan évek is előfordultak, amikor a halálozások száma meghaladta a születések számát. Ilyen volt 1820-ban, amikor 63 születés mellett 77 halálozás vagy 1830-ban, amikor 48 keresztelés és 86 temetés volt. Ebből a szempontból is meg kell emlékeznünk a kolera évéről, hisz 1831-ben 39 születéssel szemben 128 halálozás történt

Érdemes néhány szót szólni a házasságkötések számának alakulásáról is. Amióta az erre vonatkozó dokumentumok rendelkezésünkre állnak, azt láthatjuk, hogy az 1760-as évektől a reformátusok körében évente 9-13, az 1800-as évek első felében valamivel több, 10-15 esketés történt. Itt is voltak természetesen rendhagyó, meglehetősen alacsony és kiugróan magas eseményszámot produkáló esztendők. Nagyon kevés házasságkötés volt például 1792-ben, 1795-ben, 1805-ben, 1808-ban, 1820-ban (évente 9-9) vagy 1798-ban, 1800-ban, 1801-ben és 1814-ben (10-10). Ugyanakkor nagyon sok 1788-ban (29 esketés), 1794-ben (25), 1803-ban (24) 1815-ben (25) és 1836-ban (28). A római katolikus vallásúak körében ezek a számok még igen alacsonyak, Szőlősön először 1779-ben kereszteltek, és ezután is évente legfeljebb egy-egy keresztelés volt. Majd csak az 1790-es évek végétől válik gyakoribbá, de még akkor sem haladja meg az évi 4 főt.

Az 1800-as évek második felétől a születések száma átlagosan évi 66-67, a halálesetek átlagos száma pedig évi 56-57 fő körül állapodott meg. Természetesen nagy ingadozások jellemezték még ekkor is ezeket a demográfiai mutatókat.  Így évtizedenként  100 főnyi népességszám gyarapodás jelentkezett a természetes szaporodás révén. A természetes szaporodás mértéke a XX. század elején sem csökkent, sőt egyes évtizedekben igen magas értékeket ért el. 1921 és 1930 között 243 főnyi, 1949 és 1960 között 321, az 1960-as években 97,  de az 1970-es években már csak 35 főnyi volt a gyarapodás. Ezzel együtt azonban már az 1920-as évektől megfigyelhető az egyre jelentősebbé váló vándorlási veszteség, amely az 1920-as évtizedben is 165 főnyi negatívumot mutatott. Igazából ez az 1960-as és az 1970-es évtizedekben éri el csúcspontját, amikor egy évtized alatt a beköltözők és elköltözők számának különbözete 610, illetve 506 főnyi negatívumot eredményezett. A természetes szaporodás tehát csak az 1940-es évek végéig tette lehetővé a népességszám növekedését. Ezt követően – részben a természetes szaporodás ütemének mérséklődése, részben pedig a folyamatos vándorlási veszteség miatt – a település népességszáma az 1960-as évektől csökkenni kezdett.

Az elmúlt évszázadokban érdekesen alakult Tiszaszőlős népességének felekezetek szerinti megoszlása is. Az 1700-as évek első felében református vallású népesség alkotta a lakosság csaknem száz százalékát, és csak az 1780-es évek legvégén feltételezhető néhány főnyi római katolikus kisebbség a faluban. Mindezt elősegítette, hogy az egyik földesúr – a református Pazonyi Elek Pál – a római katolikus vallású Kállay Juliannát vette feleségül. A házaspár igen gyakran vállalt keresztszülői feladatokat a továbbiakban. Sőt, mivel több gyermekük is született, a későbbiekben római katolikusként megkeresztelt gyermekeik, különösen Elek Antónia és férje, Tekintetes Dévay István nyugalmazott huszárkapitány is biztos támasza lett a római katolikus egyháznak. Mindezeknek szerepe lehetett abban, hogy a római katolikus vallásúak száma az 1828-ban tapasztalt 27 főről 1890-re 270-re, 1941-re pedig 498-ra emelkedett.

Az 1790 tájától ismerjük az első görögkeleti valláshoz tartozó családot. Pap Márton kereskedő, valamint felesége Meleg Zsuzsanna és gyermekeik alkotják ezt a kisebbséget. Az 1830-as években egy másik görög nem egyesült hitű család, Rátz György és Dénain Márta családja is feltűnik az anyakönyvekben. Tény, hogy 1828-ban nem jegyeztek fel ilyen hitűeket, 1837-ben négy, 1850/51-ben pedig egy görögkeleti vallású lakója volt Szőlősnek. Vélhetően 1830 táján jelentek meg az első izraeliták. 1837-ben 6, 1850/51-ben pedig 91 fő volt közösség létszáma. Az 1850-es, 1860-as években már itt él a Deutsch, a Schwarcz, a Brüll, a Léderer, a Glausius, a Weisz, a Rozenberg család néhány tagja. 1890-re a zsidó közösség létszáma 128 főre emelkedett. Ezt követően, a XX. század elejétől csökkenés következett be: 1941-ben 49 fő tartozott az izraelita hitközséghez.  A hitközség a holocaust és a II. világháború pusztítása után teljesen megszűnt. A zsidóközösség szülöttje Szőllősi Zsigmond (1872-1953) hírlapíró, író, aki a Deutsch család egyik tagja volt. A hírlapírás mellett novellákat írt, és Budapesten nagy könyvkereskedést is működtetett. Zágon István (1893-1975) író, hírlapíró, dramaturg és műfordító a Fleischl család tehetséges gyermekeként, a Műegyetem elvégzését követően került a budapesti színházi életbe. 1925 és 1940 között több fővárosi színház is játszotta műveit. Hyppolit, a lakáj című színdarabjának filmfeldolgozása nagy siker lett.

A vallási-etnikai megoszlás tárgyalásakor fel kell idézni, hogy 1760-ban már feljegyzik Lázók Mihály cigány János fiának megkeresztelését a református anyakönyvben. Ugyanitt Füleki (Czigány) György Gábor nevű fiának, majd Sára lányának születését is bejegyzik 1764-ban, illetve 1766-ban. Bővebb elemzést igényelne annak tisztázása, hogy a Szőlősön is illetékes, 1776 óta működő tiszafüredi római katolikus plébánia anyakönyvi bejegyzései között miért olyan gyakori a tiszaszőlősi születésű cigányok előfordulása. 1789-ben Farkas István, 1790-ben Lakatos Ádám, 1795-ben Nótár Gábor és Büki Barbara, 1798-ban Lázók Márton és Kolompár Sára cigányemberek gyermekeinek születése szerepel az anyakönyvben. Ekkor még évente csak 1-2 tiszaszőlősi születési bejegyzést találunk, később a Lakatos, a Zámbok, a Lázók, a Kolompár, a Farkas, a Burai, a Murtsi, a Pusoma, a Rátz, a Mákos és a Horváth családok tagjai is igen gyakran előfordulnak a tiszaszőlősi bejegyzéseknél. Ugyanakkor a hivatalosnak tekinthető statisztikai adatok szerint 1850/51-ben mindössze 1 fő cigány lakik Tiszaszőlősön.

Napjainkra alaposan megváltoztak a vallási és etnikai viszonyok a településen. A 2001-es népszámlálás szerint 884 református (51,1 %), 314 római katolikus (18,2 %), 21 görög katolikus (1,2 %) és mintegy 0,3 %-nyi (5 fő) más egyházhoz, felekezethez tartozó élt a községben. Közel 30 %-ot tett ki a felekezethez, valláshoz nem tartozók, illetve a kérdést válasz nélkül hagyók aránya (összesen 505 fő). A népszámlálás idején az 1730 főnyi lakónépességből 5 fő lengyelnek, 14 fő pedig cigánynak vallotta magát. .