1. TraktusnakMatriculája….Sőt, hogy egyedül csak Reformátusok laktak itten világosReligio dolgáról 1721-dik esztendőben Pesten tartatott Commissio alkalmatosságával véghez ment Inquisitióból, Melly nek Párja az Eklésia Ládájában nálunk is tartatik.” Ez az igazolás tette tehát lehetővé a református egyházközség további zavartalan működését.

A következő lelkész, Berényi István csaknem egy évtizedet töltött a faluban (1729-1738), őt Kaszap Nagy István (1739-1743) és Medjaszói Mihály követte (1743-45). 1745 és 1750 között Gönczi András, majd 1750-től 1757-ig Szatmári Ácsa András, 1757 és 1760 között pedig Szombati István szolgálata következett.

Érdekességként elmondható, hogy a sorban egymást követő lelkészek szinte körbejárták a környék gyülekezeteit, hisz a felsorolt szolgálattevők nevével Bura, Abád, Füred, Igar, Szalók, Roff, vagy az akkoriban még reformátusok által lakott Örs egyházközségénél is találkozhatunk.

Az első, hosszabb ideig itt szolgáló lelkész Oláh Mihály volt, aki 1760-tól 1783-ban bekövetkezett haláláig tevékenykedett a faluban. A debreceni kollégium elvégzése után Roffra küldte az egyházkerület, ahonnan tisztes pályafutásának színhelyére, Tiszaszőlősre kerül. Ő kezdte vezetni folyamatosan az anyakönyveket. Elöljárói és kortársai elégedettek voltak munkájával, melyet az is jelez, hogy egyházmegyei tanácsbírává és jegyzővé választották.

Az 1700-as évek középső harmada fontos periódusa lehetett a tiszaszőlősi református egyházközségnek. Ennek egyik bizonyítéka az 1744-ből ismeretes első kehely, melyet a művészettörténeti szakirodalom igen míves, igényes munkának tart. Ifjabb Büttösi István debreceni ötvös mester egyik korai remeke, aki számos, módosabbnak minősíthető mezőváros egyházközségei számára is készített hasonlókat. A szőlősi hívek a református templomot is ebben az időszakban, 1786-ban építették újjá a maguk költségén, két, kazettás mennyezettel ellátott karzattal, kőből, toronnyal. Ekkor nyerte el végleges, barokk stílusú, műemlékként számon tartott mai formáját. Mindez azt jelzi, hogy a szőlősi református gyülekezet gondot fordított a hitélet anyagi alapjainak megteremtésére. Ezt mutatja az is, hogy a lelkészi javadalom az akkori viszonyok szerint méltányosnak volt mondható. A debreceni kollégium ellátására is össze tudtak gyűjteni évente egy veremnyi búzát. Mindezek következtében a falu szinte megszakítás nélkül kiváló lelkészeket nyerhetett meg a gyülekezet szolgálatára. A faluból is kerültek ki olyan fiatalok, akik a debreceni református kollégium elvégzését követően más közösségeket szolgáló lelkészek lettek.

A szőlősi református lelkész az 1700-as évek második felében egy jól megszervezett egyházközség szolgálatában állott. Ekkorra megszilárdul a belső szervezeti élet, az eklézsia szigorúan figyeli és szabályozza a hívek mindennapi életét is. Az egyik anyakönyv mellékleteként 1760 és 1779 között feljegyezték a „penitentia tartók” névsorát. Itt sorolták fel azt, hogy ki milyen erkölcsi kihágásért járó bűnhődést kapott, illetve milyen elégtételt szolgáltatott. A lista összesen 41 esetet tartalmaz. Két esetben lopás volt az elítélendő cselekmény, hét esetben pedig káromkodásért kellett bűnhődnie az elkövetőnek. Sokatmondó, hogy több esetben az uradalmi tiszttartók szerepelnek ezen a listán. A legtöbben azonban paráznaságért kellett, hogy penitenciát tartsanak. Itt ismétlődő eseteket is találunk, olyan is előfordult, hogy valaki rövid időn belül háromszor is felkerült a névsorba.

A XVIII. században már Szőlősön is egyháztanácsot alkottak az egyházközség ügyeiben eljárók, és „ezen hivatalnak viselésére hittel köteleztetik magukat”. Az 1780-as évek első felében a lelkész mellett 11 fős presbitérium irányítja a közösséget. Az üléseken részt vett: „Ns Kotzik János Uram, Ns. Kováts István Uram, Ns. Szép Mihály Úr, Kis György Uram, ‘Ordinaris Bíró Uram akarki fog lenni, Szilágyi György Uram, Tót István Uram, Fazekas György Uram, Eklesiának Curatora Potornai János Uram, az Egyházfi Barakonyi István Uram. Ezen kívül jelen lészen mindenkor a Helységbeli Notarius Úr, midőn más dolog miatt el nem fogattatik”.

A presbiterek névsora azt mutatja, hogy a falu jegyzője és a földesurak jelöltjéből egy évre választott főbírája hivatalánál fogva tagja a testületnek. Mellettük találunk még három kisnemest (taxás nemest). A további 6 helyből 5 helyre legalább féltelekkel bíró jobbágy, illetve egy vélhetően tiszaigari származású, de Szőlősre házasodó egyik taxás nemesi család (Potornai) tagja került. A bevett szokás szerint csaknem bizonyos, hogy ezekben az évtizedekben a presbitérium és a falu ügyeit igazgató testület ugyanazon személyekből állott. Oláh Mihály halála után Pólya Ferenc (1783-1794), majd Szentes Sámuel (1795-1813) lelkészi szolgálata következett. A kisújszállási születésű Pólya Ferencről egyébként érdemes még azt is tudni, hogy 1799-től Madarason lett lelkész, és ő is nagy barátja volt a környékre többször ellátogató Csokonai Vitéz Mihálynak.

Az 1800-as évek elejétől azonban egyre több gond van a tiszaszőlősi református gyülekezet működésével. Egyrészt anyagi lehetőségek hiányában el kellett tekinteni a préceptor – a segédtanító – alkalmazásától, másrészt a párbér – az egyházi „egyenes adó” jellegű hozzájárulás – körül is problémák voltak. Ez egyébként országosan is tapasztalt jelenség volt. Ráadásul az is előfordult, hogy a református Elek uraság egyszerűen elvette az egyház használatában lévő egyik telket, mert éppen arra akart házat építeni az uradalom. Bizonyos jelek szerint a XIX. század első felében Pazonyi Elek Salamon vagy Pazonyi Elek Menyhért helyi örökös főgondnok nem foglalkozott kellőképpen az eklézsia ügyeivel. Közben a településen más valláshoz tartozó családok is letelepedtek: az egyetlen görögkeleti hitű család mellett lassan gyarapodni kezdett a római katolikusok, az 1830-as évektől pedig az izraeliták száma.

Ebben az időszakban került a gyülekezethez lelkipásztornak a törökszentmiklósi születésű Fazekas János, aki 1813-tól 1865 áprilisában bekövetkezett haláláig, több mint fél évszázadon át szolgált. Fazekas János már a debreceni kollégiumban töltött évei alatt is rektorságot vállalt Túrkevén, majd tanulmányainak befejezése után került egyetlen és végleges szolgálati helyére Szőlősre.

Hosszú szolgálati ideje igen ellentmondásos időszakra esik. 1825-ben iskolát építettek, a templomot pedig az Elek-család költségén kipadlózták, amelyhez az adományairól ismertté váló, nem itt élő báró Balcsády Antal is hozzájárult 50 forinttal. Elek Menyhértné Csoma Mária pedig a pesti Kálvin téren lévő templom úrasztalának mintájára készített úrasztalt ajándékozott a megújított templomnak. Később azonban az egyházközség anyagi gondjai egyre súlyosbodtak. Az 1840-es években az egyházi épületek a „legnyomorúságosabb állapotba jutnak”. Ebben az időben már gondot jelentett a párbér több évtizede elhúzódó rendezetlensége, a presbitériumi helyek részleges betöltetlensége.

Szerény javulás az 1850-es években mutatkozott. A jobbágyfelszabadítással együttjáró legelő-elkülönözés nyomán 25 köblösre (katasztrális holdra) növekedett a lelkészi javadalmi ingatlan. 1861-ben megalakult a népképviseleti, azaz választáson alapuló presbitérium. A templom külseje azonban továbbra is nagyon elhanyagolt, de a felújítás költségeire kivetett vagyonarányos adót nincs aki behajtsa. Főként pedig nagy lelki közöny uralkodott nem csak a nép, hanem a presbiterek között is.

Mindez nem írható egyetlen személy, a főgondnok vagy a lelkész számlájára, hisz a hitélet, és benne az egyházközségek belső élete mindenhol átalakulóban volt. A változás jelei előbb a népiskoláztatás feltételeinek javulásában, majd az eklézsia anyagi viszonyainak rendeződésében mutatkoztak.

Az 1864. évi tagosításkor az egyház 24 holdat nyert a templom és az iskolák karbantartására, a lelkészi javadalom pedig tovább gyarapodván 32 hold szántóhoz és 26 hold legelőhöz jutott. Mindezeken felül Pálóczi Horváth Mária hagyatéka is javította a feltételeket. A családja révén Szőlősön is földbirtokkal bíró asszony 1867-ben 50 hold szántót hagyott végrendeletében a tiszaszőlősi egyházra oly feltétellel, hogy annak jövedelme a templom renoválására fordíttassék. Ha pedig ezzel elkészültek, akkor abból 15 hold a lelkész, 15 hold a fiútanító javadalmazására, a többi pedig az épületek karbantartásának költségeire használtassék fel. Így a szőlősi református egyház anyagilag a legbiztosabban megalapozott közösséggé emelkedett.

1867-ben a lerongyolódott templomon 3620 forintos költséggel alapos renovációt végeztek. A költségek fedezésére a Pálóczi-hagyaték megterhelése csak 500 forint erejéig vált szükségessé, a többit adószerű kivetésből fedezték. A szinte újnak mondható templomba az egyház másik jótevője, özvegy Elek Menyhértné csináltatott orgonát. Mindez már Fazekas Lajos utódának, Szabó Ferenc lelkipásztori tevékenységének idejére esett. Ő 15 évig, – 1865-től 1880-ig – szolgálta a gyülekezetet.

1871-től az egyházi alkalmazottak tekintetében a természetbeni juttatásokról fokozatosan áttértek a pénzbeli illetmény folyósítására, amely az egyháztagokra jutó terhek növekedésével is járt. Többen is nehezményezték a mindenkori lelkész fizetését, és az árvízszabályozással együtt járó birtokrendezés is felbolygatta a kedélyeket a faluban. Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy Szabó Ferenc korai halála után utódának megválasztásakor heves közéleti harc bontakozott ki. Méhész Lajos 1881-ben történt megválasztását ugyanis maguk a megszavazók fellebbezték meg azon a címen, hogy Méhész félrevezette őket, mivel megválasztása esetére kilátásba helyezte a párbér csökkentését. A vád nem bizonyult megalapozottnak, a nyugtalankodás rövidesen enyhült. A Kunhegyesről Szőlősre került lelkész pedig hosszú ideig látta el a lelkészi teendőket.

1903-ban új lelkészt választottak. Szabó Imre berettyóujfalusi születésű lelkipásztor 1913-ig tevékenykedett. Utána újra lelkészválasztásra került sor, dr. Gáborjáni Szabó Gábor került a tisztségbe, aki igen hosszú ideig szolgált a faluban. Nagy reményeket fűztek megválasztásához, hisz régi nemesi család sarjaként került a településre. Az elvárások szerint segítenie kellett a közösségi életet, növelni az ifjúság körében az egyház befolyását, szervezni a jótékonykodást. Ő egyébként annak a tiszántúli református papi-tanítói családnak volt a tagja, amelyhez – mások mellett – Gáborjáni Szabó Kálmán grafikus, Gáborjáni (Szabó) Klára színművész és (Gáborjáni) Szabó Lőrinc költő-műfordító is tartozott. Lelkészi működését számos eredmény kísérte: egyletek, körök vezetője lett, az ő idejében valósult meg az új elemi népiskola felépítése.

Az 1940-es évek elején már 23 fős presbitérium működött, melynek a következő személyek voltak a tagjai: Varga Péter (gondnok), Bán Sándor, Biriszló József, Fekete Imre, id. Gál Lajos, Id. Juhász István, Jóvér Ferenc, Kiss Sándor, Kocsis János, G. Kuczik István, Kocsis János, Kocsis Béla, id. Kun Lajos, Labancz Imre, László Ottó, G. Oláh Imre, G. Oláh János, Pálfi Gyula, Pálfi János, Peteh István, Sipos Gyula, Soós Zsigmond és G. Tóth István.

A II. világháború után rövidesen hatalomra jutó diktatórikus politikai berendezkedés alig tűrte az egyházak létét. Működésüket igyekezett a templomokon belülre korlátozni. Az iskolát és az egyházközség földjét államosították. Ebben a négy évtizedes korszakban szolgált Gönczy Sándor, Vass Zoltán, Kiss Gyula, Bartha Ferenc, majd Bartha Ferencné Szakály Éva. Az ő lelkipásztorsága idején, 1988-89-ben történt meg a templom legutóbbi felújítása.

Ötvös György már a rendszerváltozás után tevékenykedett, jelenleg pedig Csiszérné Kéki Ibolya a lelkipásztor.

Az első Tiszaszőlősön lakó római katolikus vallású embert 1779-ben keresztelte meg a tiszafüredi plébános. Ezt követően lassan gyarapodott a katolikusok száma. Ez egyrészt azért történhetett, mert a szőlősi és a pusztadomaházi uradalmakban szolgáló cselédek, pásztorok, kocsisok, dohányosok római katolikus vallású településekről (például Heves környékéről, Örvényről, Nagyivánról) kerültek ide.

A katolikusok beköltözéséhez az is hozzájárult, hogy 1790 táján az egyébként református vallású Elek család egyik férfitagja, Pazonyi Elek Pál a római katolikus Kállay Juliannát vette feleségül, és születendő gyermekeik is katolikusok lettek. Ezzel a falu egyik földesura, illetve családja a katolikus egyház egyik pártfogója lett. A római katolikus egyház követői mindvégig a tiszafüredi plébániához tartoztak, de a hívek számának gyarapodása miatt 1929-ben Pál János vett egy kis parasztházat, a közfalait kiszedték, a Pataki nevű sógora oltárt csinált, és ez szolgált imateremként. 1930. július 10-én megtartották az első búcsút, amelyről a korabeli Heves Vármegyei Hírlap az alábbi tudósításban számolt be. „Ünnepi fekete és az asszonynép tarka viganói suhognak…Aki uccán van, mind egyfelé siet, mind katolikus. Nem sokan vannak, de az arcukon nagy ünnepek mély meghatódása látszik… Mert búcsú lesz itt ma… Egy fehér, apró parasztház felé igyekeznek. Az ott kápolna. Tavaly vették. Mert épen egy esztendeje, hogy megalakult itt a katolikus egyházközség. Helyesebben feltámadt négyszáz évi halottaiból. Azóta nem volt itt mise és búcsú, csak a szomszédos Füred pásztora nézte, nézegette szomorúan a széledő drága nyájat. Sietnek a kápolnába. Gerendás, szegényes kis hajlék, kunyhócska a nagy-nagy Isten számára. De áhítatot keltő a fehér fala, az apró oltára és öreg harmóniuma. Az udvaron kereszt, a Megváltó testével, felírás a talapzatán. Aranyos betűk és Szent Imre emlékét hírdetik”.

Vitéz Fejér Miklós főjegyző, egyházgondnok 1931. október 15-én nevezte ki Prisztóka Ferencet Tiszaszőlősre kántortanítónak, aki nyugdíjazásig – 1967-ig – szolgált a községben. A következő években az imateremet átépítették, és benne 1 tantermet is kialakítottak. Hétköznap csak egy mozgatható paraván takarta el az oltárt. Az oltár fölötti freskó festésében Prisztóka tanító úr is segített.  A kápolnában az 1980-as években szűnt meg a tanítás. Az épületet 2002-ben teljesen felújították. A felújítást a   Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 4 millió forinttal segítette. 2002. december 12-én Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus  Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg és szentelte fel   a felújított kápolnát.

Az izraeliták az 1830-as évektől telepedtek le a faluban. A közösségen belül az 1840-es években Schwartz Ábrahám földhaszonbérlő már minden bizonnyal módosabb személynek számított. Ő nemzetőr is volt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején.

A közösség száma egyre gyarapodott. Az úrbéri telkes gazdák és zsellérek 1859 végén készült összeírásában Dévay Istvánné (aki Elek Pál és Kállay Julianna lánya) majorsági zsellérjeinek házai között találjuk az „izraelita zsinagógát” is. A zsinagóga épületét az 1880-as években készült térkép is jelzi: a település központjában, a mai gyógyszertár telkén volt. Rabbi tevékenységéről eddig nem kerültek elő dokumentumok, metszőről (sakter) viszont igen. Az 1944-ben készült kimutatás szerint a szőlősi izraelitáknak önálló, orthodox irányzathoz tartozó hitközségük volt. Az anyahitközséghez tartozók száma 43 fő volt, a hitközség elnöke Kaltmann Sámuel. Az anyakönyveket a tiszafüredi anyakönyvvezető rabbi gondozta. A közösség ingatlanvagyonát a metszőlakás és a zsinagóga alkotta. Az ortodox anyahitközséghez temetőrész is tartozott. Ez ma is megtalálható 80-100 sírral a régi református temető egyik sarkában.